2013. január 19., szombat

Gyógyszertárban 2

Gyógyszertárban 2. rész
Az első részben áttekintettük, mi minden szerepel egy orvosi vényen. Most megnézzük azokat az eseteket, amikben a vényen szereplő gyógyszer kiadását az expediáló megtagadja. Vagyis mik lehetnek azok a hibák, hiányosságok, amik a vénnyel kapcsolatosak.
Legjobb még a rendelőben rápillantani a receptre:
- minden adat szerepe
- minden gyógyszer receptje a kezünkben  van, amit kapnunk kell vagy amiket szedni szoktunk
- nem keveredett-e véletlenül más receptje a mieink közé (előfordulhat, hogy összefogják, összetapadnak a vények, amikor kijönnek a nyomtatóból, stb.)
- szerepel-e az orvos aláírása és bélyegzője a recepten
- ha az orvos a nyomtatott receptbe valami miatt belejavít kézzel a receptbe (pl.csak egy dobozzal írt fel, de ezt később módosította kettőre vagy módosította az adagolást, stb.), a javítás mellett szerepelnie kell az orvos kézjegyének és pecsétjének is. Ahány helyen javított, annyi aláírás és pecsét legyen rajta!

A recepttel bemegyünk a gyógyszertárba. Előfordulhat, hogy nem kapjuk meg rá a rendelt gyógyszert. Mikor történhet ez meg?
1. A vény már nem érvényes.
Nagyon gyakran előfordul. A recept nem három hónapig, hanem 90 NAPIG érvényes. A 90 nap kezdődátuma pedig az a nap, amikor az orvos a vényt kiállította. Ez a fejlécben szerepel is: "Kiállítás dátuma". Ezt a dátumot kell figyelni.

2. A gyógyszer mennyisége nem megfelelően van feltüntetve.
Mennyi gyógyszert írhat fel az orvos egyszerre? (Ez a kérdés összefügghet a vény érvényességének problémájával)
Alapesetben annyit, hogy az elég legyen a következő vizsgálatig.
Egy vényen maximum 30 napra elegendőt. Ha krónikus betegség áll fenn, a gyógyszerszedés nyilván több lesz, mint harminc nap, akkor ezt meghaladó mennyiségű gyógyszert is felírhat egy vényre. Ilyenkor rögzíti a betegnapló számát és azt, hogy a beteg hány napra elegendő mennyiségű gyógyszert kapott.
Például:
"50 napra ellátva"
"A beteg 2013.02.23.-ig gyógyszerrel ellátva."
Ha ez nincs feltüntetve, akkor csak egy havi mennyiséget fog kapni a beteg.
Nézzünk egy példát!
A gyógyszerből létezik 28 szemes és 56 szemes kiszerelés is. Az orvos felírta az 56x-os kiszerelést, ám nem írta mellé, hogy a beteg 56 napra ellátva. Az adagolás 1x1.
Ebből világos, hogy ez nem egy havi mennyiség, tehát a beteg csak a 28 szemes csomagot kapja meg.
Ha a nagyobbat szeretné, akkor vissza kell mennie az orvoshoz és kérnie egy javítást: "56 napra ellátva" és mellé természetesen a javítást jelző pecsét és kézjegy.
Ugyanez a gyógyszer, de most egy másik beteg, aki ezt 2x1-es adagolással szedi. A recepten szintén nincs feltüntetve, hogy hány napra ellátva. Ő meg fogja kapni az 56-os kiszerelést, hiszen neki az az egy hónapra elegendő mennyiség.
Másik eset, hogy a beteg az egy alakalommal  maximálisan rendelhető 3 havi gyógyszermennyiséget három hónapra lebontva, három külön vényen kapja meg.
Ekkor nagyon kell figyelni! A recepten szerepelnie fog egy "kiváltható: évév.hó.nap" dátum és egy másik dátum, a felírás napja. A vény MINDIG a felírás napjától számított 90 napig érvényes!
Például:
A betegnek rendszeresen szüksége van egy gyógyszerrel, az orvos egyszerre ellátta 3 hónapra elegendő mennyiséggel, 3 vényen. A recepteketjanuár 14.-én állította ki.
A következő dátumok szerepelhetnek a recepteken:
* első recept:
kiállítás dátuma: 2013.01.14.
kiváltható: 2013.01.14.
Ez a recept január 14. dátumtól kezdve kiváltható, a recept 90 napig, azaz április 13.-ig.
* második recept:
kiállítás dátuma: 2013.01.14.
kiváltható: 2013.02.14.
Erre a receptre a beteg csak február 14-én fog gyógyszert kapni!!! A kiválthatóság kezdődátuma előtt 7 nappal már a gyógyszer kiadható, hamarabb viszont nem. Viszont a recept ugyanúgy április 13-ig érvényes, nem tovább. Ez nagyon fontos, sokan elszámolják magukat.
* harmadik recept:
kiállítás dátuma: 2013.01.14.
kiváltható: 2013.03.14.
Ez a legszűkebben behatárolt időszak. Erre a receptre nagyon kell figyelni, hiszen ezt már csupán egy hónapig  lehet kiváltani: március 14 (illetve előtte hét nappal) és április 13. között, mert azután a vény már nem érvényes.
Sokszor pici betűkkel van rögzítve a dátum, több helyen is lehet, a fejlécben, de a recept alsó részén is.
Sem a lejárt receptre, se a még nem kiváltható receptre nem adhatunk ki gyógyszert!
(Előfordulhat, hogy valami különleges okból a beteg 3 hónapnál hosszabb időre kapja meg egyszerre a gyógyszert. Ilyen lehet például inzulinoknál, ott nem ritka az a felírás sem, hogy "a beteg 138 napra gyógyszerrel ellátva. Ez az inzulin kiszereléséből és a naponta beadandó gyógyszermennyiségből következik. Itt arra kell figyelni, hogy az orvos nem fog a megadott napnál hamarabb újra gyógyszert kiírni.)

3. A recepten javítás van, amelyet az orvos kézjegyével, pecsétjével nem igazolt.
Sajnos ilyenkor az a teendő, hogy visszamegyünk a rendelőbe és javítást kérünk.

4. Az orvos a gyógyszert, az adatokat nem az előírásoknak megfelelően adta meg vagy az adagolás nem egyértelmű

5. Vényköteles gyógyszer csak vényre adható ki.
Az Algopyrin, a Cataflam is vényköteles!!! Régóta. Sőt, vényköteles a Fastum gél nevű mozgásszervi panaszokat enyhítő kenőcs is, csakhogy régebbi dobozokon és szórólapokon a gyógyszer a "vény nélkül kapható" kategóriába sorolt.
Nincs olyan vérnyomáscsökkentő, antibiotikum és orális fogamzásgátló, ami ne lenne vényköteles!
Számos gyógyszer van, ami régen kézi eladásban is expediálható volt, vagyis nem kellett recept hozzá, ma viszont vényköteles.
Erős hatású szerek, olyanok, amik könnyen túladagolhatóak, vagy sok és komoly mellékhatásuk van - lehetne sorolni, melyik miért vényköteles. Szükséges, hogy az orvos állapítsa meg az adagolásukat, beállításukhoz kórházi ellátás kell vagy épp laborvizsgálatok. Antibiotikumok nem megfelelő alkalmazásának következményeiről is írtam már.
Enyhe, múló panaszainkat recept nélkül kapható készítményekkel kezeljük. Ezek kiválasztásához is inkább kérjük ki az orvos vagy a gyógyszerkiadó véleményét, hiszen lehet olyan betegségünk, szedhetünk olyan gyógyszereket, amik kizárják más gyógyszerek szedését.

6. A gyógyszer nem áll rendelkezésre a gyógyszertárban
Több eset lehetséges.

- a gyógyszer pillanatnyilag az adott gyógyszertárban elfogyott
Ez nem igényel különösebb magyarázatot. Volt készleten, de most épp nincs.
Megoldások:
* a beteg elmegy máshová, hogy ott váltsa ki a keresett gyógyszert (ezt sem ő, sem mi nem biztos, hogy szeretnénk)
* megrendeljük számára a kért készítményt
Ilyenkor vagy aznap délutánra (patikáktól függően, kinek hányszor és hányan szállítanak árut), ha még a reggeli, kora délelőtti órákban el tudjuk küldeni a szállítók (vagyis a gyógyszertárral kapcsolatban lévő gyógyszer-nagykeresekedők) felé a rendelést, vagy másnap délelőttre jön meg a kívánt áru. A beérkezett árut át is kell venni, ki kell pakolni a ládákból, tehát azt az időpontot, amit a gyógyszerkiadótól a gyógyszer érkezéséről kapunk, tartsuk meg, különben a gyógyszertárban kell várakoznunk.)
* a rendelt készítmény helyett a szabályoknak megfelelően egy másik készítményt ajánlunk fel
ha a beteg ezt nem fogadja el, akkor az eljárás az előző pontok szerint zajlik

- a gyógyszer nincs készleten
Fizikai képtelenség minden létező, Magyarországon törzskönyvezett gyógyszert, tápszert, étrend-kiegészítőt, stb. készleten tartani. Az eljárás szintén az előbbiek szerint alakul.
Előfordulnak speciális készítmények, amelyek szintén rendelésre, az adott betegnek személyesen, a receptjére vagy kérésére fog érkezni. Ha ilyen gyógyszerre rendszeresen szükség van, akkor ezt a beteggel a gyógyszertárban közöljük, ezt a beteg szokta tudni, úgy kalkulálja a gyógyszer kiváltását is.
Csecsemő-tápszerek esetén szokott gyakran előfordulni, hogy az anyuka a recepttel megérkezik a gyógyszertárba és amikor közöljük, hogy nincs, rendelnünk kell, akkor döbbenten vagy felháborodottan néz, hogy "mit fog adni a gyereknek enni, hiszen elfogyott a tápszer???"
Szépen kérek mindenkit: ne hagyja az utolsó pillanatra a gyógyszer, tápszer kiváltását! Tápszerek esetén is igaz: nagyon sokféle van forgalomban. A gyakran alkalmazott tápszerekből természetesen van készleten, de azokkal is előfordulhat, hogy elfogynak. A ritkán rendelt készítmények pedig rendelésre érkeznek, hiszen azokból nem lehet készletet tartani (pl. lejárati idő...).

- a gyógyszer hiánycikk
Valamilyen oknál fogva az adott gyógyszer nem beszerezhető.
Nem mi nem akarjuk kiadni, nem tartogatjuk ínségesebb időkre, nem szórakozunk a beteggel. Sajnos több felháborodott beteggel is találkoztam már, aki úgy gondolta, elég, ha megemeli a hangját és rögtön előkerül a hiánycikk. Rosszul gondolta. Hiánycikket nem tudunk beszerezni, akkor sem, ha több nagykereskedővel van a gyógyszertár kapcsolatban.
Ilyenkor meg lehet próbálni keresni egy másik gyógyszertárat, olyat, ahol esetleg az adott gyógyszerből nagyobb készlet volt vagy ahol kisebb a forgalom (bár ott nem biztos, hogy volt készlet belőle...).
Ha pedig régóta hiánycikk az adott gyógyszer, akkor két megoldás lehetséges:
* az orvossal egyeztetünk, hogy más készítményt írjon fel számunkra (ez olyan esetben szükséges, amikor a készítmény helyett a patikában NEM AJÁNLHATUNK FEL helyettesítő készítményt - mert nincs más készítmény az adott hatóanyaggal, stb.)
* amennyiben lehetséges, akkor a gyógyszerkiadó felajánlja a gyógyszer helyettesíthetőjét
Gyógyszertárban a vényen szereplő gyógyszert csak ugyanolyan hatóanyag tartalmú és hatáserősségű készítménnyel helyettesíthetik. (Illetve gyengébb hatáserősségű készítményt bizonyos szabályok betartásával ki lehet adni.)

7. Probléma a jogcímek körül
Mindennapos sajnos. Ilyenkor a beteg általában megkapja a gyógyszert, de másik jogcímen - aminek anyagi vonzata van.
Mik lehetnek ezek a problémák?
- a vényen szereplő gyógyszer a megjelölt jogcímen nem adható ki
Például:
az orvos az adott gyógyszer rendelésekor az  "Eü emelt"  négyzetet jelölte be. A gyógyszer viszont a rendelkezések alapján nem adható ki ezen a jogcímen. Ekkor a beteg a normatív támogatás alapján fizeti a térítési díjat. Vagy visszamegy az orvossal és az orvos megkeresi számára azt a megfelelő készítményt, amely az adott jogcímen is kiadható.
Ugyanez igaz a közgyógyellátottak esetében is.
Az ő esetüket tovább bonyolítja a közgyógyellátási igazolvány adatainak megléte a gyógyszertár adatbankjában, az igazolvány érvényessége.
Ezt majd részletezem a következő részben.

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése