Ki vagy

Ki vagy?

Írni akartam, összeszedni,
mi minden vagy nekem,
de tollam most tétovázik,
nem élnek a szavak a nyelvemen.
Hogy ki vagy, nem tudom még,
de minden nap felmutatja arcod,
talán álom vagy, talán remény.
Tőlem távol vívod napi harcod,
hiába a sok év, nem tudom a tegnapod,
s a mádról is alig mesélsz.

És mégis, furcsa vágy gyötör,
hozzád vonz, mint lepkét a láng,
valami tétova, gyáva kis öröm.
Mosolyt ébresztesz bennem,
és zavart is, amitől a térd remeg.
A szavaim kuszák lesznek,
csak ostobán fecsegek.

Aztán érintés lesz a remegésből,
a fecsegést felváltja a csend:
a sötétben szívverésed hallgatom.
Ahogy összeér a homlokunk,
bár kicserélhetném, miről álmodunk.
Nyílna meg előttem világod,
csak mutasd, amiről beszélni nem akarsz.
Vagy zenélj, hisz a dal, ha játszod,
láttat, képekben áradva mesél.

Ahogy a vágyból vonzás lesz,
a vonzásból meg újra vágy:
lassan érő, értő játék,
szép ajándék csúf tegnap után.
A papír telik, a tollból a tinta fogy,
s még szavankint számolgatom, ki vagy.
Kérnélek, mesélj, ahogy fiadnak:
hogy igazán megismerjelek.
De elhal a kérés, a kérdés,
azzal magamtól el ne riasszalak.

Hát mondd el te, ki vagy!
Mondd el, ki voltál, merre vitt az út!
Mesélj, adj szavakat a számba,
etesd meg éhes verseim,
hogy ha újra versbe szedném rólad,
a szavak szépen majd összesimulnak,
feszes vagy lágy sorokba állnak
és tudhatom, az álmok mivé válnak.
De most még nem tudom.
Még nem tudom, ki vagy.
De tükröd leszek, hogy meglásd bennem magad.
És elmeséld nekem, hogy ki vagy.

2012.11.13.